Államalapító Szent István királyra emlékeztünk augusztus 20-án Felsőörsön. Az ünnepen Szabó János főesperes plébános áldotta meg Felsőörs új kenyerét, melyet idén is községünk határában termett búzából őrölt lisztből sütöttünk a kemencében Németh Ágnes segítségével. Az ünnepségen Lengyel Kálmán polgármester államalapító Szent István király intelmeiből idézett beszédében, rámutatva arra, hogy az ezeréves írásban foglalt gondolatok korunk embere számára is megfontolandó üzeneteket hordoznak. Az ünnepségen közreműködött a Búzavirág Dalkör és Szerdahelyi Luca.
Településünk hagyománya, hogy ez az ünnep összekapcsolódik ifjú polgáraink köszöntésével, Simon Gábor, a Felsőörsért Közalapítvány elnöke üdvözölte a legifjabb felsőörsieket. Az avatás alkalmával minden család a Felsőörsért Közalapítvány és a horgoló szakkör ajándékát vehette át egy emléklap kíséretében elnök úrtól és polgármester úrtól.
Köszönjük mindenkinek, hogy együtt ünnepeltünk augusztus 20-án!








